Vendégtoll – Ládi Szilvia, Life coach
A vendégpost sorozat következő szerzőjét, Ládi Szilviát egy korábbi munkahelyemen ismertem meg. Ő volt az egyik olyan személy, akivel igazi mély beszélgetések tudtunk folytatni, a röpke ebédszünetekben is. Azóta mindketten más területen tevékenykedünk, anyák vagyunk és megszerettük a szuperérzékenységünket.
„A szuper érzékenység témáját Annamarie hozta be az életembe, amiért hálás vagyok. Nekem ezzel nem csak a szememet nyitotta fel, hanem felkeltette az érdeklődésemet is a téma iránt. Ezzel nekem sikerült egy-két hiányzó puzzle darabot a helyére tenni, aminek már régóta kerestem a miértjét.
Sok mindent megértettem, miért működök picit másként egy-egy helyzetben, kapcsolatban, mint mások, miért gondolkodom vagy érzek másként. Mára elfogadtam és szeretem ezt az önmagamat, ami az önismeret és fejlődés útján is sokat segített!
Annamarie-t a multitól kaptam. Kevés jót tapasztaltam ebben a daráló közegben, ami érdemre méltó, de egy pár különleges emberi kapcsolatot azt kaptam. Igaz a szél elsodor néha minket egymástól, de a kapocs az örök marad. Én az ilyen kapcsolódást is egy „szuper erőnek” élem meg.
Nem minden emberi kapcsolatom egyforma, van ami felületes, vagy átmeneti ismeretség, de van olyan mikor váratlanul úgy tudsz kapcsolódni a másikhoz, hogy valami mély, és bensőséges barátság, egy szövetség köttetik. Ezeket a beszélgetéseket sokszor őszinte, mély bizalom veszi körül és az ebből keletkező energia feltölt és biztonságot nyújt.
Számomra nagyon fontosak az ilyen kapcsolatok, és érzem, hogy szükségem is van rá.
Milyen tippet vagy jó tanácsot tudnék adni?