Visszatekintés
Szeretek rendszeresen ránézni néhány lépést hátralépve az életemre. Minden alkalommal nagyon sokat ad, ha időt szentelek rá, hogy célzottan reflektáljak a történéseire, megélésekre, és az eredményekre. Ilyenkor könnyebb észre venni a mintázatokat, visszatérő nehézségek, hovatovább slendriánságokat is.
Nagyon vártuk mindannyian a tanév végét, az utolsó hetek mifelénk is nagyon sűrűek és mozgalmasak voltak: zeneiskolai vizsgakoncert, fellépések, Waldorf olimpia, tanévzárás, osztálytanító váltás. Sok-sok élményt kellett tehát feldolgozni, rendezni, és álltak előttünk rég várt események, találkozások, mint kis szigetek, amiken mi felnőttek is megpihenhetünk a kerti munkák, nyári konyha felújítás és befőzési munkálatok gyűrűjében. Az élet nem állt meg, csak más keretek közt folyik, mint tanítási időben. Jó érzéssel tölt el, hogy azok az apró változtatások, amiket az év első felében bevezettem a hétköznapi rutinjaimban, éreztetik a hatásukat a vakáció alatt is, nem folynak szét a napok, könnyebb tartani a célokat, és az együtt töltött idő valóban értékes.
Én, meg a bizonyítványom
Igen, lett nekem ilyen is. Segédkönyvtáros képzettséget szereztem még júniusban: szép kerek ötös díszeleg a könyvecskében. Ezzel nem csak egy régi vágyam vált valóra – a magamfajta könyvmolynak szentély és menedék a könyvtár – de a tanulságos impulzusok mellé, amit az élettapasztalatok zsákjában viszek tovább, kerültek olyan ismeretek is, amiket itt a Műhelyben is be tudok vetni. De igazából nem is ez a kék, kemény fedeles bizonyítvány a lényeg. Sokkal inkább az a belső késztetés, ami kérlelhetetlenül leültetett a határidő/naplóm mellé, s megíratta velem a saját bizonyítványom. Elővetette velem a kockás papírt és nagyon kemény kérdéseket tett fel nekem. Ilyeneket, hogy:
Mindent megtettél, amit lehetett? Mik a céljaid? Ha biztosan nem vallanál kudarcot, mit csinálnál másképp? És mindezt miért NEM mered már most megtenni?
Nem volt könnyű ezekre a kérdésekre válaszolni. Nem is ment egyik napról a másikra. Az Élet azonban bölcs rendező, most is úgy szőtte a történések szálait, hogy amikor megakadtam a kibogozásban, hol egy telefonhívás, hogy egy könyvbéli fejezet, egy „véletlenül” elém került előadásban, interjúban vagy podcastben megtaláltam azt a kapaszkodót, ami továbbsegített. Vagy éppen a sorozatos méh- és darázscsípések irányították rá a figyelmem egy sötét sarokban megbújó, ám annál alattomosabb hátráltató tényezőre, ami miatt nem tudtam úgy haladni az utamon, ahogy valójában szerettem volna.
Így telt el a július: válaszok keresésével, az utak és irányok tisztázásával. És a nyári tabula rasa zajlik minden szinten: vannak könnyű és szárnyaló napok, vannak szöszölős – piszmogós vasárnapok, és olyanok is, amikor nehéz megtartani azt, ami felszínre kerül, mert most kell foglalkoznom vele, most van ideje a gyógyulásnak, a kijavításnak. Egy biztos: ez jó folyamat a maga göröngyösségével, hullámzásával, AHA-élményeivel együtt.
Miközben…
…nyár van, érik a barack, a szeder, a szőlő. Idén lesz újra körte és az édes kicsike almák már készülődnek az ágon. Megfogták az frissen ültetett levendula tövek, a fügefa. Nyújtózik a jegecske a cserepekben, mintha húznák és a hűséges ligetszépék rózsaszín lenge szirmokkal integetnek minden reggel. Van könyvtár, mozimatiné, lángos, pancsolás, vendég a háznál. Napfény illatú ruhák, koromfekete meztélábak, nagy nevetések, imádnivaló sündisznózó Kiskamasz, és még néhány hét a szünetből, amikor garantáltan nem fogunk unatkozni :).
Hello augusztus, kíváncsi vagyok rád!