Vendégtoll – Michaela Rödl, szociálpedagógus & pszichológiai tanácsadó
Nagy örömmel osztom meg egy kedves német kollegám gondolatait, megéléseit a szuperérzékenységről. A eredeti német nyelvű szöveg lentebb olvasható, a magyar változat saját fordítás.
” Mindig is másmilyennek éreztem magam.”
Mindig is másmilyennek éreztem magam. Már gyerekként is észleltem olyan dolgokat, amiket más nem. Olyan kérdéseim helyenként túl szokatlannak bizonyultak a szüleim számára, pl.: Mi az élet értelme? Nagyon mélyen éreztem, és amikor a kamaszkorba léptem, azt vettem észre, hogy nagyon hamar kimerülök, főleg bevásárlások alkalmával. Egy fél óra – óra után úgy éreztem magam, mint akit agyoncsaptak. Tele volt a fejem és tompának éreztem magam, egyszerűen csak haza akartam menni. Emiatt felkerestünk orvosokat is, de nem találtak semmi fizikai problémát. Minden rendben velem. De normális mégsem volt ez így, vagy mégis?
Amikor 16 éves voltam, egy ismerősöm mesélt nekem a szuperérzékenységről és úgy gondolta, én is biztosan az vagyok. Kitöltöttem a tesztet, elolvastam a könyvet erről, és úgy éreztem, végre értem, mi is van velem. Hirtelen értelmet nyert minden. Azóta foglalkoztat ez a téma.
„Kezdetben azt gondoltam, hogy a szuperérzékenység egyfajta akadályozottság, amivel együtt kell élnem.”
Kezdetben azt gondoltam, hogy a szuperérzékenység egyfajta akadályozottság, amivel együtt kell élnem. Leginkább a kihívást jelentő aspektusait láttam meg: gyors kimerülést, az apró dolgokon való hosszas gondolkozást, hogy nem tudok és akarok mindig és mindenhol a történések sűrűjében lenni. Gyakran voltam ez miatt dühös és szomorú, azt éreztem, hogy a szuperérzékenységem lekorlátoz. Ez idővel persze változott.
„Ma már őszintén mondhatom: szeretem az érzékenységem és boldog vagyok így. Hogy ez így alakult a következő négy dolog támogatott – bízom benne, hogy Neked is segítségedre lesznek.„
Önszeretet
Apránként felhagytam azzal, hogy harcoljam önmagammal és le akarjam győzni az érzékenységem. Az azzal szembeni ellenállás és harc, amit nem akarunk olyan sok erőt vesz ki belőlünk, s még jobban felerősíti a fájdalmat. Az önmagunkkal folyatott csatározás nem javít a helyzetünkön és hatalmas stressznek tesz ki bennünket. Az önmagunkkal szemben tanusított megértést és együttérzés ellenben nem csak felszabadító, de gyógyító is.
Kapcsolódás
Rengeteget „voltam a fejemben”, minden problémát agyból akartam megoldani. A jóga, a meditáció, a tudatos jelenlét és a body work segítségével megtanultam egyre jobban jelen lenni a testemben és önmagammal mély kapcsolódást megélni. Sok szuperérzékeny nem érzi otthon önmagát a testében, ami szintén felerősítheti a stresszt és a belső nyugtalanságot. A földelés, a mély érzés és az önmagammal való kapcsolódás által nyújtott biztonságérzet erős horgonyommá vált.
Öngondoskodás
Igen, bizonyos helyzetekben még mindig kihívást jelent, hogy annyi mindent érzékelek. Továbbra sem szeretek a nagyvárosokban csavarogni, túl sok dolgot egyszerre elintézni (még, ha muszály is). ahogy azt sem szeretem, ha kritikát fogalmaznak meg irányomban. Azonban tudatában vagyok annak, hogy ezek a dolgok nehézséget okoznak nekem, ezért kidolgoztam különböző stratégiákat, hogy ezeket a szituációkat a lehető legjobban tudjam kezelni. Egyrészt végtelenül jót tesz nekem, ha ebben is együttérző és szeretetteljes tudok lenni magammal. Másrészt pedig tudom, hogy tehetek azért, hogy jobban érezzem magam ezekben a nehézséget okozó helyzetekben (pl. füldugót használok a villamoson, vagy hamarabb hazamegyek egy buliból).
Meg/Élni az erősségeinket
Túl gyakran tartjuk a kihívásokat, melyeket a szuperérzékenység hordoz a szemünk előtt. Pedig annyi minden van még: olyan sok és csodálatos jó tulajdonság és képesség, amit kaptunk, melyeket igenis meg kell találnunk és élnünk vele! Én például nagyra becsülöm a nagy fokú empátiámat, a megbízhatóságom, az elemzőképességem és a melegszívűségem. Ezek az adottságokkal élek is a munkám során, pszichológia tanácsadóként és coachként szuperérzékeny embereket támogatok. Ugyanakkor saját magammal is melegszívűen bánok.
Fontosnak tartom, hogy mi, szuperérzékeny emberek ismerjük – és elismerjük önmagunkat; hogy jól gondoskodjunk önmagunkról és olyan életkörülményeket alakítsunk ki saját magunk számára, nem csak illik hozzánk, de élni is tudunk benne az erősségeinkkel. Így válhatunk boldoggá akkor is, ha másképpen működünk.
Az bejegyzés eredetije szöveg alább olvasható:
„Ich habe mich schon immer anders gefühlt.
Bereits als Kind habe ich Dinge wahrgenommen, die andere nicht bemerkten. Ich stellte Fragen (z.B. über den Sinn des Lebens), die meine Eltern überforderten. Meine Gefühle waren sehr tief. Als ich in die Pubertät kam, merkte ich, dass ich sehr schnell erschöpft war – vor allem beim Einkaufen. Nach einer halben bis einer Stunde fühlte ich mich wie erschlagen. Mein Kopf war voll und dumpf. Ich wollte nur noch nach Hause. Deswegen war ich bei Ärzten, aber sie fanden nichts. Alles in Ordnung mit mir. Aber normal war das doch nicht, oder?
Als ich 16 Jahre alt war, erzählte mir ein Bekannter von Hochsensibilität und meinte, ich sei bestimmt auch hochsensibel. Ich machte einen Test, las ein Buch und fühlte mich auf einmal so verstanden. Alles machte plötzlich Sinn. Seither beschäftigt mich das Thema.
Anfangs dachte ich, Hochsensibilität sei eine Art Behinderung, mit der ich nun leben müsste. Ich sah vor allem die herausfordernden Aspekte: das schnelle Erschöpft-sein, das zu viele Nachdenken über jede Kleinigkeit, das Nicht-Auf-Jeder-Hochzeit-tanzen-können (im wahrsten Sinne des Wortes). Ich war oft traurig und wütend, weil ich mich durch die Hochsensibilität so begrenzt fühlte. Das änderte sich mit der Zeit. Mittlerweile kann ich wirklich sagen: ich mag meine Feinfühligkeit und bin glücklich damit. Dabei halfen und helfen mir vier Dinge. Vielleicht können sie auch für dich zu einem Schlüssel werden:
Selbstliebe
Ich habe mehr und mehr aufgehört, mich und meine Sensibilität zu bekämpfen. Der Widerstand gegen etwas, das wir nicht haben wollen, kostet so viel Kraft und verstärkt unseren Schmerz nur noch. Der Kampf gegen uns selbst bedeutet Stress und keinerlei Verbesserung unserer Situation. Wenn wir weich werden, uns Verständnis und Mitgefühl entgegen bringen, ist das sehr heilsam und befreiend.
Verbundenheit
Ich war sehr viel Im Kopf unterwegs und wollte alle Probleme durch Denken lösen. Durch Yoga, Meditation, Achtsamkeit und Körperarbeit konnte ich mich immer mehr mit meinem Körper verbinden und tiefe Nähe zu mir selbst erleben. Viele hochsensible Menschen sind nicht mit sich selbst verbunden, fühlen sich in ihrem Körper nicht zu Hause. Auch das fördert Stress und innere Unruhe. Erdung, tiefes Fühlen und Verbundenheit mit mir sind mir ein starker Anker der Sicherheit geworden.
Selbstfürsorge
Ja, ich finde es in bestimmten Situationen immer noch herausfordernd, so viel wahrzunehmen. Es ist für mich nach wie vor kein Genuss, in der Großstadt unterwegs zu sein, zu viele Dinge gleichzeitig erledigen zu müssen oder kritisiert zu werden. Aber ich bin mir bewusst, dass diese Sachen schwierig für mich sind und habe Strategien entwickelt, so gut es geht, mit ihnen umzugehen. Zum einen tut es mir unendlich gut, auch hier mitfühlend und liebevoll mit mir selbst zu sein. Zum anderen weiß ich, dass ich etwas tun kann, um mich besser zu fühlen (z.B. Oropax in der U-Bahn zu tragen oder eher von einer Feier nach Hause zu gehen).
Stärken leben
Viel zu oft haben wir die Herausforderungen, die die Hochsensibilität mit sich bringt, vor Augen. Aber da ist noch so viel mehr. Wir haben so so so viele super tolle und wichtige Stärken. Die gilt es herauszufinden und zu leben. Ich schätze an mir z.B. mein großes Einfühlungsvermögen, meine Zuverlässigkeit, meine Analysefähigkeit und meine Warmherzigkeit. Diese Fähigkeiten lebe ich, indem ich als psychologische Beraterin und Coach für hochsensible Menschen arbeite. Aber auch für mich setze ich meine Stärken sein, indem ich z.B. warmherzig mit mir selbst bin.
Ich finde es wichtig, dass wir hochsensiblen Menschen uns kennen und schätzen lernen, dass wir lernen, uns gut um uns zu kümmern und einen Lebensstil entwickeln, der zu uns passt und in dem wir unsere Stärken leben können. So ist es möglich, glücklich zu sein, auch wenn wir anders sind.„