„Trauma nem az ami Veled, hanem ami benned történt.” – Dr. Máté Gábor
Minden traumatizált emberben él egy egész-séges rész, aminek ezidáig nem volt alkalma megmutatkozni – hangzott el a Trauma bölcsessége című filmben. Ez az egészséges részünk kap támogatást, lehetőséget valódi lényegében megmutatkozni, amikor feldolgozzuk a fájó megéléseinket, letesszük a terheinket és a nehézségek által kapott tanítás integrálva megmutatjuk magunkat. A mesék képei is ehhez az érinthetetlen, mindig ép részünkhöz szólnak, így segítenek gyereket és felnőttet az úton.
A mesemondó – terapeuta képzésem utolsó szakaszában megkaptuk azt a 15 terápiás mesét, amivel a Ligetszépe módszerben a várandósság – szülés – születés időszakának traumáit segítenek oldani. Ezeket a meséket dolgozom fel a következő hetekben: újra várandósság – szülés – születés útját, mielőtt mást is végig kísérnék rajta.
A mesékkel – könyvekkel kapcsolatban is szeretek intuitíven választani, a belső iránytűm mindig megmutatja, mire van éppen szükségem. Ezért a Fürkészdarázs meséjével kezdtem a feldolgozás sorát, ami az orvosi vizsgálatokhoz, különösen a tűvel végzett beavatkozások kapcsolódik.
Olvasás közben meg-megremegett a szívem. Emlékek jöttek azokról az időkről, amikor még csak megvágytunk a gyermekünket; még csak készültünk a szülőségre. Emlékeztem a vizsgálatokra, amiknek „a biztonság kedvéért” alávetettük magunkat – Ott dongtak ezek is az én kertem fölött akárcsak a mindenre kíváncsi fürkészdarázs erőszakosan, kitartóan. – A vérvételekre, amiktől hatalmas kék foltok lettek a karomon, a havonkénti ultrahang vizsgálatokra és nőgyógyászatnál tett látogatásra, amitől a hideg rázott, mert védtelennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Ahogy duruzsol mindenki a fülembe, megmondván, hogy mi lenne szerintük jó nekem és a babámnak; ahogy vizsgálódnának, s én a legjobbat akarva engedek a nyomásnak.
S a 21. heti nagy-uh végül… Amikor az vizsgálatot végző orvos homlokot ráncolt ,mondván: „Ez a szívizom itt egy kicsit vastagabb, mint kellene legyen…” Nem biztos, hogy baj van, de azért mégis jó lenne még valakinek megnézni. Mindezt pénteken délután kettőkor, amikor már a fű sem nő…
A „még valakit” Prof. Dr. Hajdú Júliának hívják. Ő volt az, aki néhány nappal később elmagyarázott mindent, ami a hiperechogén papilláris szívizom megvastagodásról tudnunk kellett. Z. persze nem adta könnyen a szíve képét; elfordult, összegömbölyödött, elege volt az egész „nézelődésből” már megint…A doktornő szelíden unszolt: „- Kérem, beszéljen a babával, hogy mutassa meg magát! Fontos, hogy jól lássam a kis szívét.” Nyugodt volt, egyenrangúként szólt hozzám, és megértett. Mint az angyal a mesében. Őszintén volt jelen és megtartott, amikor úrrá lett rajtam a félelem. Azóta eltelt 10 év, a gyerkő imád és bír futni, s a szíve is a helyén van.