Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a rúdnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakán-vállán hordott a pataktól a házáig.
Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és így mindig egy teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú út végén a megrepedt edény többnyire már csak félig volt vízzel.
Két teljes évig ez így ment, a vízhordó csak másfél edény vízet szállított naponta a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz hibátlanul tette a dolgát.
Szegény törött cserép szégyellte magát a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fél annyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után az egyik napon megszólította a vízhordót a pataknál:
-Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
-Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s a másikon nem?
Ez azért van így, mert mindig is tudtam a hibádról, és virágmagokat szórtam az ösvénynek ennek az oldalára. Minden nap te locsoltad őket,
amíg visszaballagtunk a pataktól. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalomat díszítsem velük.
Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Ne szégyelld hát a mivoltodat!
Források
Mese: www.delfinstudio.hu
Kép: www.pixabay.com