Olyan világban szeretnék élni, ahol az empátia alapértelmezett, nem valamiféle kiváltság.
Olyan világban szeretnék élni, ahol a társadalom számára láthatóvá válik az érzékeny emberek, gyerekek értékessége és senki nem fáradozna többé a fényük elhalványításán.
Olyan világban szeretnék élni, ahol ki lehet lógni rosszallás és megkérdőjelezés nélkül a sorból,
hovatovább nincs is sor.
Kör van.
És a körben mindenki egyformán számít.
Számít az Érzékeny és számít a Harcos.
Számít a Cselekvő és számít a Gondolkodó.
Számít a Művész és számít a Földműves.
Ahogy ezeket a sorokat írom, lassan éjfél felé közelít az idő, s odakint ömlik az eső…áradnak az érzések…így vitt ez a nap is a hullámain.
Felkavart, elengedett, megerősített. Mélyre vitt megint. S, hogy mi a közös a szuperérzékeny gyerekekben és az aranyban? A következő szemelvényből kiderül.
„Mi haszna az ércben megbúvó aranynak, amely néhány helyen magától is megtalálta az útját a felszínre s halványan fénylik, ha senki nem szabadítja ki teljesen és természetes rendeltetésével sem törődik? Az arany esetében innovatív technológiákról beszélnénk, hogy az újonnan felfedezett fémet felszínre hozzuk. Komplexebb eljárásokat fejlesztenénk, hogy a megfelelő felhasználást lehetővé tegyük.
De hogy is van ez az embernél?Természetesen sokkal komplikáltabb – gondolhatnák, de pontosan az ellenkezője igaz. Ugyanis az érzékeny gyermekeknél dogmatikus – hagyományos eljárásokat alkalmazunk, ez különösen a nevelés-oktatás-, környezet területére igaz. Olyan „gyártási eljárásba” kényszerítjük őket, melyek teljességgel alkalmatlanok számukra. Továbbá csodálkozunk rajta, hogy az arany másképp viselkedik, mint a többi fém, s kilóg a sorból. Csodálkozunk, hogy az arany nem hagyja magát semmiféle ismert sémába belenyomni; puhább, sűrűbb és magasabb az olvadáspontja. Csodálkozunk, hogy az arany nem kemény és merev fém, és ez miatt alacsonyabb értékűnek tartjuk. Minden lehetséges szerrel kezeljük, hogy az már meglévő gyártósorainkkal kompatibilis legyen, anélkül, hogy ezeket a gyártósorokat modernizálnánk.
S valóban elérjük végül, hogy az arany nem fénylik többé.” (Trappmann, 2021:44)
Forrás: Birgit Trappmann (2021): Hochsensitiv und trotzdem ganz normal, VAK Verlag Kirchzarten bei Freiburg, 44.o. – saját fordítás