„Nagy a képzelőerőnk, élénkebb a belső világunk, ami azt jelenti, hogy a kívülről kapott információk és benyomások rengeteg fogalmat, asszociációt és gondolatot hívnak elő bennünk. Így aztán a „merevlemezünk” gyorsan megtelik, és túlhajtottnak érezzük magunkat. (…) Senki sem szereti, ha túlhajszolják, túlsarkalljál. Ha az ember sebezhető lélek, sokkal gyorsabban jut el addig a határig, ameddig az ösztönzést kellemesnek érzi, mint mások. Vissza kell húzódnia, amikor túl sok minden történik körülötte.„ (Sand, 2010:18)
Ilse Sand sorait választottam bevezetésnek a mai íráshoz. Számomra ez nagyon egyszerűen és pontosan fogalmazza meg, hogy mi is történik az emberrel, ha az átlagosnál érzékenyebben létezik a világban. Az öt érzékszerv nem feltétlenül működik minden érintettnél együttesen reaktívabban; lehet, hogy csak egy – kettő van finomabban huzalozva.
Mit is jelent ez a hétköznapokban?
- Hamarabb „kiszagoljuk”, ha egy étel már nem egészen friss, enyhe gázszag úszik a levegőben. Nem csak a kellemetlen szagok irritálhatják az orrunkat, hanem a túl erős parfüm illattól is megfájdulhat a fejünk.
- A szemünkkel minden apró részletet, változás észreveszünk a környezetünkben, bár szándékosan nem keressük ezeket. Akkor is, ha egyébként szemüveget viselünk. A túl sok vizuális inger – például egy nagyáruház óriási termékkínálata, az áruval dugig tömött polcok, főleg, ha sok ember van körülöttünk – elfáraszt és nyugtalanná tesz bennünket.
- A bőrünk érzékeny a durva, merev, szúrós anyagokra, inkább olyan ruhát hordunk szívesen, amiben könnyen tudunk mozogni, kellemes a tapintása és jól szellőzik. Hogy a zavaró cimkékről, gombokról, hideg zippzárakról már ne is ejtsünk szót. Az érzékeny bőr a legkisebb hőmérsékletváltozást is érzékeli. Ha túl meleg a ruha, a takaró, vagy éppen fázunk alatta, kényelmetlenül érezzük magunkat benne és nehezebb lehet az elalvás.
- A fülünk a legapróbb zajt is felfogja. Így lesz a forgalmas városi környezet, a zsongás egy zsúfolt party, a tömeg egy fesztiválon egyéni ingerküszöbhöz mérten megterhelő, idegesítő.
- Az ízeket sokkal erősebben érzékeljük. Zavarhat az étel íze mellett a konzisztenciája, a kinézete is. Sok érzékeny ember ezért szívesebben fogyaszt egyszerű ételeket, kerül bizonyos állagú táplálékot, például kocsonyát vagy kásás húsú gyümölcsöt.
Nálam a látás – hallás – szaglás – tapintás négyese működik egészen finoman. Hadd osszak meg Veled egy történetet erről, ami számomra nagyon fontos momentum az érzékenységem elfogadásának és értékelésének folyamatában.
Amikor lecseréltük a közel 20 éves autónkat egy fiatalabbra, eltartott egy darabig, amíg megszoktam a rengeteg gombot, kijelzőt, mérőkét, miegyebet az új kocsiban. Egészen elveszettnek éreztem magam benne. Túl sok volt a vizuális inger, el sem kellett indulnom hozzá 😊. Lassan belejöttem, hogy tudom az új kocsit vezetni úgy, hogy jól érezzem magam közben. Vezetés közben hagyok „helyet” a vizuális ingereknek, lehetőség szerint olyan útvonalat, időpontot választok a közlekedésre, ahol és amikor kisebb a forgalom. Mert könnyen megeshet, hogy egy befáslizott lábú néni látványától, aki a buszra vár a tavaszi napsütésben, elönt az inger – cunami: Az a barna harisnya a néni lábán, a bokától – térdig fásli fölött felhoz emlékeket, érzéseket. Nekem is volt ilyen kamasz koromban. Ott, a volán mögött egy másodperc alatt felidéződik bennem, hogy milyen undok barna színe volt – ember nem született még, akinek jól állna. Hallom, ahogy recsegett a nylon, ahogy kivettem a dobozból. Érzem a kormánykereket fordító tenyerem alatt a durva tapintását. És megtelik az orrom a szagával…és közben vezetek. Figyelek kifelé és érzékelem, ahogy változik az útvonalamon napról – napra a táj. Mint egy nagy, mindig éles érzékszerv vagyok jelen. Már nem érzem ezt rossznak, vagy hiányosságnak. Képes vagyok fókuszálni, egy helyre irányítani a figyelmem, ugyanakkor hálás vagyok, hogy a világból többet érzékelek. Akkor is, ha ez a nap végére kifáraszt és nagyot kell aludnom, hogy visszanyerjem az erőmet.
Számomra az elfogadás kulcsa az volt, hogy lehántottam magamról az vélt és valós elvárások páncélját, megkerestem a mindennapokban a számomra jól működő rutinokat és igyekszem az erőforrásaimat jól beosztani. Engedtem, hogy meglássam az áldást abban, ami másnak furcsa és sok lehet…
Idézet: Ilse Sand(2010): Szeresd önmagad! – Útmutató szuperérzékenyekhez és más sebezhető lelkekhez, Saxum Kiadó, Budapest, 18 -24. o.